|
|
Charles Bukowski
személyi pszichológus
(my personal psychologist)
egy elcseszett romantikus vagy, mondta,
elmúlt korok filozófusait olvasod, és
Wagnert hallgatsz meg Mahlert, és szerinted
dögös költők éltek az antik Kínában, mégis
züllött vagy, az ügetőn lógsz
egész nap és tudod, hogy ez beteges, és
az a sok bor, amit megiszol, felfalja
az agyadat, és amikor bepiálsz
arról beszélsz, milyen ragyogóan verekedtél
egykor, elismerve bár, több
ütést kaptál, mint amennyit adtál.
nem bírod az embereket, az állatokat szereted.
meg nem mondom, mi fán terem
a fajtád – belekóstolsz mindenbe, csakis
ösztönben és elvekben hiszel
és néha azt gondolom, gyenge elméjű vagy.
a gyerekkorod az oka, nem kaptál semmi
szeretetet, ezért nehéz kimutatnod,
hát részegre iszod magad és a nőket csak úgy hívod, hogy
kurva.
figyelj ide, mondom, nem maradt még egy
sör?
és hol a fenében van a cigaretta?
az előbb három szál volt az asztalon és
mostanra mind
elfogyott!
|
Charles Bukowski
A Nagy Gyepjátszma
(the big pot game)
Valamelyik éjjel legnagyobb döbbenetemre egy házibuliban találtam magam, amely nekem rendszerint nem jelenti az élvezetek netovábbját. Amolyan zárkózott típus vagyok ugyanis, egy vén segg, aki inkább szeret magában inni, a rádióból legfeljebb Mahler vagy Sztravinszkij társaságát remélve. Viszont ott voltam abban a kurva tömegben. Hogy mért is, arra most nem térnék ki, az egy másik sztori, a mostaninál terjengősebb és zavarosabb is, de álldogálva ott egymagamban, a boromat kortyolgatva, a Doors vagy a Beatles vagy az Airplane meg az emberi hangok kavalkádjába merülve belémhasított a felismerés, hogy mennyire rá kellene gyújtanom. A cigarettám elfogyott. Ahogyan rendszerint szokott. Szóval ott állt mellettem az a két srác. Ruganyosan himbálózó karok, fesztelen testtartás, mamlaszul billegő fej, laza csukló – nem véletlenül hívják őket gumilabdának. Olyanok, mint az elhasznált kaucsuk, amit ha megfeszítesz, összehúzódik; végül marad némi morzsalék.
Odaléptem hozzájuk.
- Hé, srácok, van egy cigitek?
Na erre végre igazán sebességbe kapcsoltak a gumilabdák. Álltam és figyeltem, hogyan lendültek egyre hevesebb vonaglásba meg csapkodásba.
- Mi nem dohányzunk, fej! FEJ, mi nem sz í í v u n k. Dohányt.
- Nem, haver, nem szívunk mi olyat, de nem ám, haver.
Zsityzsuty. Hiphupp. Gumi.
- Megyünk ám Malibuba, haver! Bizony, Malll-i-búúba! Oda készülünk, haver. Malllibbúúúba!
- Jajám, haver!
- Jajám!
- Jaja!
Cupcup. Pifpaf.
Sajnos nem volt lehetséges szimplán közölni, nincs náluk cigi. Muszáj volt a tudomásomra hozniuk, hogy mi az alapállás, hogy melyik gyülekezethez tartoznak, hogy a dohányzás szerintük a konzervatív pasasok szokása. Még szép, hogy Malibuba készültek; naná, hogy pázsitot perzselni, méghozzá egy laza kis malibui vityillóba. Bizonyos értelemben emlékeztetnek azokra az öreg hölgyekre, akik az utcákon „Az Őrtornyot” próbálják meg rádverni. Azok a büdös nagy néptömegek, akik LSD-re, amfetaminra, gandzsára, hernyóra, hasisra és köhögéscsillapítóra gerjednek, ugyanebben „Az Őrtorony-viszketegségben” szenvednek, azaz vagy velünk vagy, haver, vagy le vagy szarva, haljál meg. Éppen ez a hozzáállás hajszolja őket abba a bizonyos látszólagos kényszerkörforgásba. Abban sincs semmi meglepő, hogy folyton lebuknak, mert nem képesek a füvet kizárólag saját élvezetükre fogyasztani: kötelező tudatniuk a külvilággal, hogy ők „azok” közé tartoznak. Sőt, összefüggéseket vélnek felfedezni az anyag meg a Művészet, a Szex és a Lecsúszottak világa között. Leary, az LSD-guru így szól a néphez: „Ugorj ki és kövess.” Kibérel a városban egy előadótermet, és fejenként egy ötössel húzza le őket csak azért, hogy őt hallgassák. Aztán Leary oldalán megérkezik Ginsberg is, aki kijelenti, Bob Dylan egy roppant nagy költő. A partibajnok címlapvadászok önreklámja. Amerika.
De szakadjunk csak le erről a témáról, mert ez megint egy másik történet. Tudom, hogy millió szerteágazó fonál és kevés okosság van abban, amit mondok, de a jelenséget magát is ez jellemzi. Szóval térjünk vissza azokra a "bennfenteskedő" ufófejekre. Nézzük csak meg, milyen nyelvet beszélnek. Olyan laza, öregem. Merthogy az is. Az egész látvány. Olyan Vagány. Beteszem. Kicsinálom. Köcsög. Lazulok. Megcsinálom. Bébi. Haver. És így tovább, és így tovább. Ugyanezeket a kifejezéseket hallottam már – talán hívhatjuk őket kifejezéseknek – 1932-ben is, amikor 12 voltam; ami nem jelenti azt, hogy ha 25 év múltán újra meghallom őket, a használója minden további nélkül megkedvelteti magát velem, főleg, ha az illető hiszi is, hogy menő, ahogy beszél. A dzsánki szleng nagy részét a tű-kanál vonalas keménydrogosoknak meg az öreg dzsessznigróknak köszönhetjük egyébként. Az igazi bennfentesek szakszókincse azóta azért sokat változott, de az úgynevezett vagány srácok, akiktől cigarettát is kértem, még mindig 1932-ben élnek.
És ez a gyep Művészetet képez, si, ez kétségtelen, de még mennyire. DeQuincy írt pár frankó dolgot, Az Ópiumevőt például szépen megírta, bár a szöveg helyenként elég bárgyú. Meg aztán a legtöbb művész magától értetődően szinte bármit kipróbál. Ők az előttünk járók, akik öngyilkos hajlamukkal csaknem mindenre elszántak. De a fű csak a Művészet UTÁN jön, ha a művész már ott van a megfelelő helyen. A füvezés nem teremt Művészetet. Viszont gyakran válik a valódi művész kedvenc mulatságává; a létezés ünnepein, ezeken a füves partikon ugyanis kiváló nyersanyagot jelent számára a betépett ember, aki ilyenkor szellemi alsógatyáját gyakran lecsúszva felejti. Vagy ha nem is felejti lecsúszva, mindenesetre nem felügyel rá elég biztosan.
Az 1830-as években Párizsban mindenki Gautier drog- és szexorgiáiról beszélt. Hogy Gautier verseket írt, azt is tudta mindenki. Az orgiákra ma valahogy jobban emlékeznek.
És akkor jöjjön még egy felvetés a fűvel kapcsolatban: nagyon utálnám, ha elkapnának marihuána fogyasztásáért és/vagy birtoklásáért. Ez pont olyan volna, mintha lecsuknának nemi erőszak vádjával, csak mert megszagoltam valakinek a bugyiját a ruháján keresztül. A fű egyszerűen nem annyira jó. A hatása legtöbbször egy megelőző lelkiállapot következménye, vagyis hogy az ember elhiszi, hogy be fog tépni. Ha a füvet egy hasonló szagú, de hatóanyagmentes szerrelpróbálnánk helyettesíteni, a legtöbb felhasználó ugyanazt érezné: „- Hé, öcsém, ez JÓÓ cucc, igazán frankó!”
Ami engem illet, én többet hozok ki egy rekesz félliteres sörből. Nem a törvényi macera miatt maradok tiszta, hanem mert untat a fű és nincs is rám komolyabb hatással. Azt viszont állíthatom, különbség az alkohol és a mariska hatása között igenis van. Fűtől be lehet tépni úgy, hogy közben alig érzel valamit; a szesztől viszont általában elég rendesen tudod, hogy ott vagy. Jómagam a régi módszerben hiszek: szeretem tudni, hol vagyok. De ha fűre vagy acidra vagy keménydrogra indul be valaki, az ellen sincs kifogásom. Ő másképp csinálja, és bármi is legyen neki a legjobb, neki az a legjobb. Ennyi.
Az utóbbi időben kevés agyú szociológusok bukkannak fel csordában, hogy kifejtsék ezzel kapcsolatos véleményüket. Saját magasröptű hörgésemet minek tegyem hozzá? Mind hallottuk már a vén mamákat mondogatni, hogy „jaj, ISZONYÚ, amit ezek a fiatalok művelnek magukkal, azok a hülye drogok meg kemikáliák! Szerintem ez rettenetes!” Aztán megnézed magadnak a nyanyát: nincs se szeme, se foga, se agya; nincs segge, szája, nincsen neki színe, arckifejezése vagy humora; semmit sem látsz, csak egy darab fát, és azon gondolkodsz, vajon a teája, a süteménye vagy az egyháza, meg a sarkon álló otthona mit is tett ŐÉRTE. Az öregek néha egészen be tudnak gurulni a fiatalokon: „A fenébe, én bezzeg egész életemben KEMÉNYEN dolgoztam!” (Azt hiszik, ez valami erkölcsös dolog, de csakis azt bizonyítja, hogy az illető egy kötözni való barom.) „Ezek a világon mindent szeretnének, cserébe a nagy SEMMIÉRT! Csak heverésznek, drogokkal rombolják az egészségüket, és azt hiszik, ebből majd megélnek!”
Aztán megpillantod a beszélőt MAGÁT és azt mondod:
Úgy legyen.
Hiszen csak féltékeny. Mert félrevezették. A legjobb éveit happolták el előle. Igazából egy lövést akarna ő is. Már ha túlélné. De nem képes rá. A vén marha ezért szeretné szenvedni látni őket úgy, ahogyan maga is szenvedett.
Nagyjából erről szól az egész. A füvesek túl nagy lármát csapnak a francos mariskájuk körül, a nyilvánosság meg az átkozott füvezésükből. A rendőrség meg teszi a dolgát, a füvesek pedig továbbra is lebuknak és keresztre feszítést kiáltanak; mindeközben az alkohol meg legális, vagyis amíg nem iszol túl sokat és nem kapnak el az utcán, mert akkor lecsuknak. Adhatsz az emberi faj kezébe bármit: előbb összekarmolják és széjjelszedik, majd előbb-utóbb végig is hányják az egészet. Ha a füvet legalizálnák, Amerika némileg nyugodtabb hely volna, de sokkal jobb azért nem. Amíg léteznek bíróságok és börtönök meg ügyvédek meg törvények, addig használni is fogják őket.
A fű legalizálását kérni nagyjából annyit jelent, mint ha azt kérnéd, síkosítsák be egy kicsit a bilincset, mielőtt rád teszik. Valami más böki a csőrödet – azért van szükséged fűre vagy viszkire, korbácsra meg a fétisekre, vagy olyan kibaszottul hangosan üvöltő zenére, hogy mellette gondolkodni sem vagy képes. Vagy diliházra, vagy egy műpinára, vagy 163 baseballmeccsre egy szezonban. Vagy Vietnámra, vagy Izraelre, vagy az arachnofóbiádra. Vagy a szerelmedre, aki a mosdóban öblíti ki sárga műfogsorát, mielőtt betekered neki.
Léteznek alapvető válaszok és léteznek segédeszközök. Segédeszközöket azért használunk még mindig, mert nem nőttünk fel eléggé ahhoz, hogy elmondjuk, mit is szeretnénk. Pár száz évig azt gondoltuk, a Kereszténység a kulcs. Miután a Keresztényeket az oroszlánok elé dobták, magunkat hagytuk a kutyák elé vetni. A kommunizmusról megállapítottuk, hogy jót tesz az átlagember hasának, de a lelkével nemigen foglalkozik. Manapság azért játszunk drogokkal, mert azt gondoljuk, ez nyitja meg a kapukat. A Kelet még a puskapornál is régebb óta rajta van az anyagon. Ezáltal érzik úgy, hogy kevesebbet szenvednek, náluk a halálozás mégis magasabb. Most akkor szívni vagy nem szívni? „Ma-li-búúúba készülünk, haver! Jaja, megyünk Mallll-i-bÚÚÚÚba!”
Ne vedd zokon, ha most belenézek ebbe a baseballmeccsbe.
Kérsz netán egy slukkot?
|
|
truth is a relative thing always adjustable to reality and little is just so just so truth is my neglected child so unembraceable for any length of time she's always wanting I know I know truth is so highly priced takes away the thrill of illusion my moonshine the pretty parts my love-rhymes every crutch and cusion that may soften the impact of life and so with truth I make my compromise
|
|
...a szerelem az örökkévalóságnak egy olyan változata, amely minden szukának a rendelkezésére áll, én viszont ragaszkodom a méltóságomhoz!
louis-ferdinand céline
|
|
Of course it's possible to love a human being if you don't know them too well. charles bukowski
|
|
van célja a medúzának,
a hiéna
a kullancs
a patkány
a csótány
mind tele van önnön
felduzzadt
fényével.
az én fényem
kihunyt.
ki tette ezt
velem?
|
|
(...)
az Ember megjelenik-e az ajtóm előtt?
kit izgat a kérdés?
remélem, ettől kiborítottad a teád.
Charles B.
|
|
egy szippantás, kettő, még egy:
kerek élet.
szeretnélek
vagy hogy.
U.F.O.
|
|
My friend assures me, "it's all or nothing."
I am not worried I am not overly concerned
My friend implores me, "For one time only, make an exception."
I am not worried
Wrap her up in a package of lies send her off to a coconut island
I am not worried I am not overly concerned
With the status of my emotions
"Oh" she says "You're changing" but we're always changing
It does not bother me to say this isn't love
Because if you don't want to talk about it then it isn't love
And I guess I'm going to have to live with that
But I'm sure there's something in a shade of grey or something in between
And I can always change my name if that's what you mean
My friend assures me "It's all or nothing." but I am not really worried
I am not overly concerned
You try to tell yourself the things you try to tell yourself to make yourself forget
I am not worried
"If it's love," she said "then we're going to have to think about the consequences"
She can't stop shaking I can't stop touching her and...
This time when kindness falls like rain it washes her away and
Anna begins to change her mind
"These seconds when I'm shaking leave me shuddering for days" she says
And I'm not ready for this sort of thing
But I'm not going to break
And I'm not going to worry about it anymore
I'm not going to bend
And I'm not going to break and
I'm not going to worry about it anymore
It seems like I should say "As long as this is love..." but it's not all that easy so maybe I should
Snap her up in a butterfly net pin her down on a photograph album
I am not worried I've done this sort of thing before
But then I start to think about the consequences
Because I don't get no sleep in a quiet room and...
The time when kindness falls like rain it washes me away
And Anna begins to change my mind
And everytime she sneezes I believe it's love and
Oh lord, I'm not ready for this sort of thing
She's talking in her sleep it's keeping me awake
And Anna begins to toss and turn
And every word is nonsense but I understand and
Oh lord, I'm not ready for this sort of thing
Her kindness bangs a gong, it's moving me along
And Anna begins to fade away
It's chasing me away she disappears and
Oh lord, I'm not ready for this sort of thing
|
|
Napsütötte árnyékommal
szóba sem állok.
Megváltoztatom nevem,
utánam jön,
ujjal mutogat,
ujjába szúrok,
felszisszenek.
Sokávárás erdejébe vágyom,
sokáváros erdőindaja,
sötét testű fémindaja húz le.
Soká várat az árnyék
és a név,
soká várat,
túlzottan soká.
Ladányi-Turóczy Csilla
|
|
a szerelem tél hava
itt van s már tűnik tova
hazugság mondd máshogyan
a szerelem örök az idő suhan
|
|
Túl okos, mintegy varázsszekéren jár-kel szellemével a földön, ott is, ahol nincsen út. És magától sose tudhatja meg, hogy ott nincsen út. Ekképp válik alázatos kérése – hogy kövessék – zsarnoksággá. Őszinte hite pedig – hogy „az úton van” – gőggé.
Franz K.
|
|
A regeneráló hosszú hétvége ritka
Örvend az ember előre, ha tudja, közeledik egy ilyen mostanihoz is hasonló háromnapos hétvége. Azt tervezi, hogy szépen kipiheni majd magát, olvasgathat, találkozhat a barátaival, elintézheti a mosást, meg mást is, de tudja: egyszerűen nincs az a dolog, amire ne maradna ideje. Egy háromnapos hétvégébe ugyanis sokminden belefér.
Aztán van, amikor a heves várakozásokkal szöges ellentétben alakul egy ilyen "ajándékhétvége".
1. nap, szombat. Figyelmeztető jelek: hol széles jókedv, hol széles búskomorság, fanyar-keserű emlegetése a közeledő világvégének, az élet értelmetlenségének hangsúlyozása minden harmadik mondatban. Az apai ágon örökölt "világkeserűség-érzés imprint" első megfigyelhető tünetei a kommunikációban. Délután egy fél-, majd még egy fél spangli, este.
2. nap, vasárnap: a gyerekkorban rögzult világkeserűség-modul tüneteinek kitörésszerű jelentkezése, a nagyapa által is nemritkán közbevett "a szar is meg van baszva" kifejezés és egyes változatainak gyakori használata a párbeszédekben. Drámai jellegű hangulatváltások, öngyújtó önkéntelen földre lebaszása több, egymást követő alkalommal; állandó halk, de tisztán kivehető szitkozódás. Mindezek után dühös kifakadás, a szerencsétlen barát-lakótárs jelenlétében. Délután kettő, majd este még 6 spangli.
3. nap. Hétfő, május elseje. A galaktikus összeomlás szélén. Délután háromra lecsúszik - a biztonság kedvéért - két spangli, a nihilhangulatot és a teljes apátiát erősítendő. És ebből máma már nem vezet út fölfelé. Még szerencse, hogy a holnap munkanap... És köszönöm, bár nem egészen pontosan tudom megmondani, kinek (leginkább magamnak), ezt az egész szarniment hétvégét.
A degeneráló hosszú hétvége titka.
U.F.O.
|
|
Fejjel kell áttörnöd a falat. Ezt a falat könnyű áttörni, hiszen vékony papírból van. Annál nehezebb viszont, hogy ne hagyd magad becsapni attól, hogy a papíron már ott van a megtévesztésig hű képe annak, amint éppen áttöröd a falat. Nagy a csábítás, hogy azt mondd: „Hát nem töröm át szüntelen?”
|
|
Vallomás és hazugság kéz a kézben járnak. Ahhoz, hogy vallhassunk, hazudnunk kell. Azt, amik vagyunk, soha nem tolmácsolhatjuk, hiszen azok vagyunk: elmondani csak azt mondhatjuk el, amik nem vagyunk, tehát a hazugságot. Csak a kórusban lehet némi igazság.
Franz K.
|
|
Vendégségben, hol jól érzed magad,
s az ital már kissé fejedbe szállt,
a házigazda órájára pillant
lopva, és néhány krákogás után
megjegyzi, hogy milyen későre jár,
s ha nem haragszol, ideje volna már
indulnod, mert aludni szeretnének;
s a szó beléd fúlva és megalázva
fogod a cókmókod, s indulsz az éjnek,
fogad között elmorzsolsz néhány szitkot,
hogy de hülye vagy, mért nem vetted észre,
terhükre vagy, s bár tudod, hogy nem kéne
megsértődnöd, de mint pecsétes titkot
őrzöd mérged; szemed könnybe lábad
a szégyentől, s hiába ostoba
dolog, de megfogadod, hogy soha
ide többet be nem teszed a lábad -
hogy elküldtél,
most valahogy
így érzem magam.
K. Judit Ágnes
|
|
Ahhoz, hogy nemet mondjunk – s mi sem feszíti természeténél fogva jobban e szüntelenül változó, meg-megújuló, elhalva újjáéledő emberi küzdő-organizmust –, mindig megvan bennünk az erő, csak épp a bátorság hiányzik, holott az élet végső soron egyetlen nagy nemet mondás, vagyis ha nemet mondunk, az voltaképpen igent jelent.
Franz K.
|
|
Az emberek félnek belekeveredni. Belekeveredni.
Bret E. E.
|
|
Nagyapámnak volt a születésnapja, és Palm Springsben voltunk majdnem két hónapig; túl sokáig. Forrón sütött a nap, és sűrű volt a levegő azokban a hetekben. Ebédidő volt, és mindannyian kint ültünk a régi ház tornácán, a medence mellett. Emlékszem, nagyapám vett nekem egy zacskó kemény cukrot aznap, és egyfolytában azt rágtam, idegesen. A házvezetőnő hideg sülteket hozott ki meg sört meg hawaii puncsot meg sült krumplit nagy fatálcán, és letette az asztalra, amelynél ültünk: a nagynéném, a nagyanyám, a nagyapám, az anyám, az apám meg én. Anyám és nagynéném a pulykás szendvicsekből csipegetett. Nagyapámon fecskenadrág volt meg szalmakalap, és Michelob sört ivott. Nagynéném egy People magazinnal legyezte magát. Nagyanyám nem érezte jól magát, bágyadtan majszolta a szendvicsét, és hideg gyógyteát iszogatott. Anyám nem figyelt a beszélgetésre. Nézte, ahogy a húgaim és az unokatestvéreim a medencében játszanak, szemét le nem vette a hideg, zöldeskék vízről.
- Azt hiszem, túl régóta vagyunk itt - mondta a nagynéném.
- Az nem kifejezés - mondta apám, fészkelődve a székében.
- El akarok menni - mondta a nagynéném nagyon távoli hangon, távolba meredő tekintettel, markába szorítva az újságot.
- Hát - szólalt megnagyapám. - A legjobb lesz, ha mielőbb eltűnünk innen. Olyan vörös leszek, mint egy rák. Igaz, Clay? - Rám kacsintott, és kinyitotta az ötödik sörét.
- Foglalok is repülőjegyeket még ma - mondta a nagynéném.
Az egyik unokatestvérem egy L. A. Times-t nézegetett, és mondott valamit valami San Diego-i repülőgép-szerencsétlenségről. Mindenki mormogott valamit, és el is lett felejtve, hogy menni akartak.
- Szörnyű! - mondta a nagynéném.
- Azt hiszem, szívesebben halnék meg repülőgép-szerencsétlenségben, mint bárhogy máshogy - mondta apám kisvártatva.
- Szerintem borzasztó lenne.
- Inkább semmilyen. Nulla. Az ember jól leissza magát, bekap egy Libriumot, és amikor a gép nekimegy valaminek, észre se veszi, hogy mi történt. - Apám keresztbe tette a lábát.
Csönd lett az asztal körül. Csak a húgaim és az unokatestvéreim felől jött zaj, akik a medencében lubickoltak.
- Te mit gondolsz? - kérdezte a nagynéném anyámtól.
- Én igyekszem nem gondolni ilyesmire - mondta anyám.
- És te, mama? - kérdezte apám nagyanyámtól.
Nagyanyám, aki nem szólt semmit egész nap, megtörölte a száját, és nagyon nyugodtan azt mondta: - Én nem akarok meghalni sehogyan sem.
Bret E. E.
|
|
egészen fasza gyerek vagyok: ma még csak az első spanglimat szívom. Lehet, hogy kezdek végre lejönni? (igazából nem akarok, persze..) szóval azt akarom mondani, apámból akár lehetett volna valaki. de nem így alakult, mert volt egy alapvetően faszfej apja és egy annál is rosszabb anyja. hogy lehetne így belőlem valaki?
Semmik vagyunk, egy kiló szar; próbálunk evickélni a pöcegödörben, de csupa szarcsimbók vesz minket körül.
U.F.O.
|
|
|
|